Már a tolvajt is meglopják az Interneten

Tolvajt kiáltok! Arról már zsörtölődtem épp eleget, hogy némelyek szemrebbenés nélkül visznek írást a webegységeimből, s arról is, hogy lassan már jól működő iparággá magasztosul, hogy némelyek az RSS csatornákon át vagy más módon összegyűjtik a jobb szerzők műveiből a csóresz-móresz válogatásukat, s így a keresőkben jól szereplő webegységet hoznak létre.

Erre persze tesznek AdWords (új nevén Ads) hirdetést is, ha már lopnak, legyen dupla a haszon - szóval mondom, ezt lassan kezdem megszokni.

A szöveg tolvajt is meglopják

De ma azért szépen leesett az állam, amikor azt láttam, hogy az engedélyem nélkül elvitt szövegdarabomat a közreadó nem is közvetlenül tőlem lopta, hanem egy őt megelőző tolvajtól, attól, aki először csapott rá a "művemre".

Lassan már majd nem lehet tudni, hogy ki a szerző, annyi tolvajláson suhan át egy-egy szövegünk. És akik egybegyűjtik a jó szövegeket, persze pénzt is szereznek a munkánkból.

Dollárban.

Így aztán majd el fogják magyarázni, hogy ők nemzetgazdaságilag nagyon helyesen cselekszenek, amikor reklámot helyeznek a csórt szövegekre, mert ezt a sok lüke szamarat nyilván nem azért taníttatta az állam évtizedekig, nem azért adott könyvtárnyi irodalmat a kezükbe és nem azért gondolkoztatja őket a valóságról - hogy a nemzetgazdaságnak ne legyen belőlük haszna, ezért ők - mármint a szövegtolvajok - behozzák külföldről azt a pénzt. Hogy meg is tartják?
Még szép!

És ebből már kezd nagyon elegem lenni!

Az olyan finomságok, hogy igyekszem magam irányítani, hol jelenjék meg híradás egy-egy bejegyzésemről, már nem számítanak. Vagyis a tudatos image építés lehetőségét is kezdik kilopni a magyar Internet alól.

© Bognár Stúdió - azaz ezen írás tulajdonosa a Bognár Stúdió, s magam akarok gondoskodni arról, hogy írásomnak híre legyen, tehát a kiajánlás terhét sem kérném levenni a vállamról!

Bognár László

***

Ajánlom elolvasásra: Keresőoptimalizálás: duplikáció, másolt tartalmak a weben