A Demokratikus Koalíció és a keresőmarketing

A Demokratikus Koalíció a Google találati táblán

Ha a mai napon (2011.10.28) rápillantunk a Google keresőben (google.hu alatt) a Demokratikus Koalíció kifejezésre, azt fogjuk tapasztalni, hogy az első találat ugyan a párt facebook oldalát jeleníti meg, de ez az első hely veszélyben forog. De ennél is nagyobb baj a pártalakulat szempontjából, hogy az első tíz találatban olyan főcímeket találunk, melyekben ilyen kifejezések szerepelnek: a "legmagyarellenesebb formáció". (By Jobbik.)

A pillanatnyilag kilencedik találat pedig egyenesen arra mutat rá, hogy a párt elmulasztotta a com kiterjesztésű domain nevének levédését. Ezen a helyen (címen) most egyebek mellett a "Bazmegeljünk együtt a tolvaj politikusok ellen" szöveg olvasható a keresőtáblán.
Mindebből az következik, hogy a Demokratikus Koalíció az online marketing tárgyból, beleértve a keresőmarketing és a keresőoptimalizálás (SEO) gyakorlati tárgyakat is - megbukott.
Sajnos tipikus jelenség ez Magyarországon!

A Demokratikus Koalíció a Google találati táblán

A politikai marketing tótumfaktumai nem elemeznek?

Pécsett már évekkel ezelőtt kiderült, hogy az EKF menedzsmentje elfeledkezett Pécs angol nevének (Pics) levédéséről és leleményes vállalkozó a testépítés másodjelentés alapján megelőzte Európa 2010-es kulturális fővárosát a domain birtoklásában.

Ugyancsak Pécsett kiderült, hogy az online szövetségesek nélkül elinduló professzionális választási honlap, (Szili Kataliné) legyen bármilyen okosan felépítve, a keresőkben pofonokat lesz kénytelen elszenvedni.
(Különösen akkor, ha ráadásul nagyképűen kijelentik a honlap készítői, hogy az ő művük valódi oázis a magyar politikai marketing sivatagában. Ezt a nemzetközi gazdasági életben is harcedzettséget szerzett pécsi online marketingesek rendesen meg is köszönték, a keresőtáblán bekerítve a honlapot. Holott akár szövetségesei is lehettek volna az akkor még szocialista politikusnak, Szili Katalinnak, a polgármesteri címért zajló kampányban!)

Google találati tábla | Helló Pécs

A keresőmarketing hiátusaira mutatott rá a jobboldali politikusok gyermeteg marketing kísérlete is, amikor lejárató célzattal megalakították a Gyurcsány Ferenc Baráti Társaságot, ezt Budapesten sajtótájékoztatón jelentették be, de elmulasztották a szekunder hullámban az interneten biztosítani maguknak a minőségi találatsort a keresőkben. Mert úgy gondolták, Magyarországon politikai marketingnek elég annyi, hogy egy jóízűt "anyázik" néhány politikus ellenfelei rovására és a szolgahad, vagyis az újságíró nép elintézi a többit.
Hát ez nem elég - bizonyítottam anno a Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság 2. elnevezésű bloggal és gerillamarketing megközelítéssel, amelyhez spontán számosan csatlakoztak, valóságos flash mobbá, internetes villámcsődületté domborítva az akciót.

A cégek már értékelik a barátságos környezetet a keresőtáblán

Úgy fest, a politikai marketing tótumfaktumai a totális interakció korában még mindig a hagyományos értékrendre ügyelnek csak: a külalak, a kezelhetőség, a tartalom és az interaktivitás tényeire.
A keresőkben elfoglalt hely, annak biztonságos megtarthatósága, a barátságos környezet kialakítása a keresőtáblán - ma még nem számítanak. Vajon hány csúfos kudarc vezet el majd odáig, hogy ezek is szemponttá legyenek Magyarországon?

***

Kapcsolódó bejegyzések: