Szolgáltatás: referenciák a honlapon

A referenciák fontossága

Az egyik budapesti cég joggal büszke arra, hogy a nevét, amelyben ott a profi jelző, az ügyfeleitől kapta.
A névadás nyilván nem a bútorszállítás előtt történt, hanem a sikeres költöztetés után, hiszen minősítést, goodwillt általában a megtörténéseket követően ajándékoz a nép. (Ha mégsem így lenne, azt előítéletnek neveznénk, de itt most nem erről van szó.)
Persze nem minden költöztetés sikeres a nagyvilágban.
Hallottunk már összetört csillárról, zongoráról, befőttekről és összezötykölt anyósról is.
Igaz, ezek a szörnyű események nem Budapesten történtek, hanem a világ távoli sarkaiban, ahol nem hallottak még a szolgáltatások elvárható minőségéről.

A szolgáltatás különös áruféleség

A szolgáltatás különlegességét az adja, hogy a szolgáltatást kínáló olyasmit kínál, ami még nincsen kész és a vásárló is abban a bizonytalanságban szenved, hogy tulajdonképpen látatlanban vásárol vagy köt le valamit.
Nos, így van ez a költöztetéssel is, csupán feltételezhetjük, hogy a megadott időben a házunk előtt landol a teherautó, s ott állnak majd a markos legények is, és tényleg bélelt raktéren szállítják majd a bedobozolt csillárt és pont annyiért, amennyiben megállapodtunk előtte.
Persze a vásárló nincs teljesen kiszolgáltatva mindenféle ígérgetésnek, ha szolgáltatásról, például bútorszállításról van szó, mert referenciákba kapaszkodhat, (már ha élelmes, fogyasztásra képes, tájékozódásra hajlamos, vagyis normális vásárlóról beszélünk).
A szóban forgó cég éppen ezért teszi jól, hogy a honlapján bőséges referenciát kínál, nagykövetségektől kezdve intézményeken át híres emberekig felsorolva egykor volt elégedett ügyfeleit!
Szögezzük tehát le:  így kell ezt csinálni!

Az már csak hab a tortán, hogy az iparágban töltött időt is ügyesen a referencia hatókörébe tolja, hiszen jelentős szerepet kap a honlapon a tény: a nyolcvanas évek eleje óta űzi a költözés műfaját a fővároson belül, Budapestről vidékre, vagy onnan Budapestre.

***

Kapcsolódó írás:
Szolgáltatás, marketing, insight