Keresőoptimalizálás történelem - a Pillangószív
Visszatekintés 2023 elejéről
Tizenhat éve, hogy 2006 december 31-én lezárult az első magyar keresőoptimalizáló (SEO) verseny. A fél éven át tartó küzdelem nem csak a résztvevők számára, de a magyar online marketing és IT szakma számára is fontos állomás volt. Ugyanis a keresőoptimalizálás, a SEO fogalma, értelme, jelentősége ekkor kapott országos figyelmet.
Itt nem csak a sajtóhírekre gondolok, amelyek elsősorban a verseny zárása után jelentek meg és ismertettek a nagyközönséggel egy fontos online marketing jelenséget, hanem az akkori online közösségek is ízelítőt kaptak egy addig csak kevesek által ismert komplex eljárásmódról, amely által a honlapok előkelőbb helyre kerülhettek a találati listákon, így az akkor még nem ilyen nagy mértékben piacvezető Google keresőjében is.
2006-ban zajlott az első magyar keresőoptimalizáló verseny, a Pillangószív
(A kis logo, amely a Pillangólovas névre hallgatott, az én versenylogómként funkcionált.)
A verseny célja az volt, hogy az addig a keresőkben nem szereplő pillangószív szóra foglaljuk el a verseny zárásakor az első helyet. Aki ezt eléri, az lesz a győztes.
Persze, ahogy ez lenni szokott, nem mindenki örült a versenynek, csak az orrukig nézve nehezményezték a sok "pillangószíves szemetet" a keresőben, nem látva a "történelmi távlatokat", az ismeretterjesztő értékeket.
(Pillanatig sem állítom, hogy a saját szempontjukból nem volt valamiféle igazságuk, s akik ezt kulturált formában közvetítették, azt jól tették.)
A verseny hatását felerősítette, hogy akkor még jelentős létszámú valódi közösségek is léteztek az online valóságban, elsősorban a Blogter, a Freeblog jóvoltából, de kisebb közösséget a Nolblog is fel tudott mutatni. Ezekben a közösségekben folyamatos volt a beszámoló a verseny állásáról, követők is akadtak, akik linkelték a versenyzők honlapjait, blogjait, illetve maguk is megkísérelték ellesni a hatékony fogásokat.
Némi kitérővel említem, hogy az ezeknek a közösségeknek helyet adó felületek mára már megszűntek létezni. A fentebb említett három blogger-bölcsődéből már egyik sem létezik. Sajnálattal mondom, hogy ebben a piaci változásokon túl (mint például a Facebook hihetetlen erejű térnyerése) a politika is szerepet játszott, mivel a társadalomban szított gyűlölködés természetesen a blogoszférában is megjelent. Fizetett vagy messianisztikus ábrándoktól űzött pártkatonák törtek-zúztak a bájtok világában, elősegítve a blogok színvonalának elposványosodását.
A saját szempontjaim
A magam számára is fontos fél évnek számít a Pillangószív sodrásában eltöltött idő.
Ez az időszak egybe esett az internet felfedezésének, belakásának időszakával, amikor is számosan békés hódítóként akartuk belakni az akkor még kevésbé ismert világot, az online világát. Itt új törvényszerűségek alapján igyekeztünk szabadságot és igazságosságot biztosítani magunknak, kísérletekbe fogtunk, Kassákkal szólva önmagunknak azt ígértük: "a döglött sínekre üvöltő, tüzes lokomotívokat lökünk".
(A magam egyik legfontosabb kísérlete az első magyar blog esszé megírása volt, amellyel (a szintén "pillangózó" írót) Balla D. Károly blogger barátomat köszöntöttem /> Blog esszé/).
A másik irány a keresőoptimalizálás volt. A verseny során nagyon sok tapasztalatra tettem szert, a magam bőrén, a magam eredményein-kudarcain sokat tanultam.
A versenyt megnyertem
Érdekes módon az ügyfeleim rám találását akkor elsősorban nem az internetes híreknek, hanem a versenyt követő sajtómegjelenéseknek köszönhettem. Ilyen volt például a Figyelő 2007-es 10. száma (Telitalálók c. írás), vagy az Új Dunántúli Napló egyik vasárnapi számában megjelent interjú.
A Pillangószív verseny nagyon jó alapozó iskola volt, hiszen folyamatosan a SEO, a keresőoptimalizálás, a gerillamarketing fogalmainak keresésekor az élvonalban talál a keresőtáblán, aki ezekre keres.
De ami ennél fontosabb, hogy olyan sűrű, kemény piaci versenymezőnyökben tudom sikerre vinni az organikus találatok között ügyfeleimet, mint a kattintásonként ezer forintnál is többet érő (Ads ár) duguláselhárítás (> Világi Duguláselhárítás).
Persze ma már nem elég egy-két egyszerű, mezítlábas html oldal, mint amilyen a pillangószíves volt. Bár az a honlap - csak nem tudtunk még róla - már a content SEO-ra épült, talán ezért is nyerhetett :-)
És akkor még az SSL sem volt divatban, hogy biztonságos adatcsere valósulhasson meg, mint azt a friss feladataink megkívánják, például a szintén sűrű piaci szegmensnél, az autóbérlés frontján (> Autóbérlés, autókölcsönzés Budapest).
Hogy tízenvalahány év sok vagy kevés, azt nehéz eldönteni. Mindenesetre ma már más a társadalmi környezet, nagyot változott a technológia, sokkal több és elmélyültebb ismeretre van szükség az eredményes munkához. Néhány ügynökség már a SEO, a keresőoptimalizálás haláláról beszél. Ezzel szemben látom az akkori versenytársaim némelyikét, akik folyamatosan lépést tartottak a változásokkal, s ma ugyanúgy meghatározó szereplői a keresőmarketing világának, mint akkor voltak!
Bognár László, Bognár Stúdió
Digitális keresőmarketing