Nemzeti autóbérlés - ami magyar, jobban megy?

autoberles.JPG

Autóbérlés piros-fehér-zöldben

Olvasom egy autóbérléssel, autókölcsönzéssel foglalkozó multinacionális cég beszámolóját a terveiről, amelyben az is szerepel, hogy bérelhető autóflottájukban növelni igyekszenek a hazai gyártású autók számát.
A magyar piac 10%-át uraló cég nem mondja ki, de ez nyilván a Mercedesek, az Audik, az Opelek, a Suzukik számának növekedését fogja jelenteni a placcukon.

Nem csodálkozom, hiszen világtendencia, hogy az "idegenben" is megjelenő termelők árucikkeiket kedvessé-kedveltté szeretnék tenni a piacon, az adott ország vagy tájegység szája íze szerint szeretnék "beállítani".
Marketing nyelven szólva így akarják pozicionálni a terméküket. Ha úgy tetszik, akkor a globális piac egy-egy szegletében a nagyon is felfedezhető nemzeti érzületet érzékelve a nemzetközi színtérre termelők hazai árucikknek akarják feltüntetni eladandó árujukat, terméküket, szolgáltatásukat.

A nemzeti színű marketing hab magyarrá varázsolja a sört?

Egy kanadai sör reklámjának mintájára készült már idehaza is sörreklám, amely a nemzeti érzésekre épített és jelképesen persze piros-fehér-zöld marketing habot eresztett így a sörre, had igya még jobban, még nagyobb szomjúsággal a nép.

Persze nem tudom, hogy ami sörrel sikerült, az vajon sikerülhet-e autóval az autóbérlések piacán - vagyis érezzük-e annyira magyarnak a Mercedest például, hogy feltétlen ezt béreljük ki, fityiszt mutatva a konkurenciának!

Másképpen fogalmazva: a Mercedesnek vajon a német autó, német precizitás avagy a Magyarországon szerelik össze kifejezéssel jellemezhető tulajdonsága a meghatározóbb?!

Tartok tőle, hogy marketing szempontból a Merci vonatkozásában a piros-fehér-zöldre festés még aligha indokolt.
(Van olyan márka, amely bő évekig hirdette A mi autónk titulust.)
Azonban még a Suzuki reklámjának esetében is fel-feltűnik a reklám szövegben a jelző sor így: magyar ÉS japán.

Tehát őszintén szólva nem vagyok meggyőződve arról, hogy a világszerte ismert és autóbérlésben élen járó cég gesztusa több lesz-e egy egyszerű, bár szimpatikus gesztusnál.

A piaci verseny másról szól

Például a SEO alkalmazásáról. Kinek lesz előrébb, kívánatosabb szöveggel a honlapja a keresőkben. Jut-e hirdetésre, akár elsöprő erővel hatóan?
Az árérzékenység a hazai piacon is meghatározó. Az árképzés a konkurensek leküzdésében játszik fontos szerepet, bár nem egyedüli meghatározó tényező.
Általános a kedvezmények nyújtása, például Budapesten a bérató ingyenes házhoz vitele a kért időpontban és minőségben.

Jellemző a tartósbérlet intézménye is. Az egyik budapesti autóbérlő vállalkozás ilyen minőségi jegyek mellett teszi vonzóvá - a barátinak gondolt árakon túl - a hosszú távú autóbérlés kínálatát:

„Ha cégednek hosszú távra van szüksége autókra, biztos elgondolkoztál már azon, hogy érdemes-e vásárolni, vagy jobban megérné cégautóidat tartósan bérbe venni.”

A gazdasági és kényelmi előny ígéreténél nincsen hatékonyabb. Az ilyen minőség általában felülírja a mesterségesen ide kevert nemzeti színeket.

***
Még nemzeti színű termékről: 100% magyar baromfi avagy a tökéletes kereskedelem

Még autóbérlésről: Autókölcsönzés SEO szemüvegen át

GYIK:

A magyar autóbérlési piac jelentősége abban rejlik, hogy helyi igényekre és szokásokra szabott megoldásokat kínál. A nemzetközi cégekkel szemben a hazai szolgáltatók jobban ismerik a helyi környezetet, az ügyfelek elvárásait és a közlekedési sajátosságokat. Ez a tudás előnyt jelenthet a rugalmas árképzésben, a személyesebb ügyfélkezelésben és a gyorsabb problémamegoldásban is. A magyar piacon való jelenlét emellett segíti a munkahelyteremtést és erősíti a nemzeti gazdaságot. Így a helyi autóbérlés nemcsak kényelmi, hanem stratégiai szempontból is fontos, különösen a turizmus és az üzleti utazások területén.
A magyar autóbérlési cégek legfőbb előnye a személyre szabott szolgáltatás és a közvetlen ügyfélkapcsolat. Míg a nemzetközi vállalatok sokszor sztenderdizált csomagokat kínálnak, a hazai szereplők nagyobb rugalmasságot nyújtanak az árakban, a biztosításokban és a szolgáltatások kiegészítésében. Emellett jobban ismerik a magyar közlekedési viszonyokat és a tipikus ügyféligényeket, ami gördülékenyebb bérlést tesz lehetővé. Gyakran gyorsabb ügyintézés és személyesebb kiszolgálás várja az ügyfeleket, ami növeli az elégedettséget. Ez a közvetlenebb, emberközpontú szemlélet jelentős versenyelőnyt biztosít a hazai cégeknek a nemzetközi márkákkal szemben.
A turizmus egyik mozgatórugója, hogy az utazók szabadon és kényelmesen fedezhessék fel az országot. A magyar autóbérlési piac hozzájárul ehhez azzal, hogy rugalmas, megfizethető és a helyi körülményekhez igazodó lehetőségeket kínál. A külföldi turisták számára előny, hogy helyben, magyar nyelvű ügyfélszolgálattal, gyorsan tudják intézni a bérlést. Emellett a vidéki, nehezebben megközelíthető területek is elérhetővé válnak, ami támogatja a kisebb települések turizmusát. Ez a szélesebb hozzáférés nemcsak a turisták élményét növeli, hanem a gazdaság számára is plusz bevételt generál, ösztönözve a szektor fejlődését.
A hazai autóbérlő cégeknek több fronton is helyt kell állniuk. Egyrészt a nemzetközi márkákkal való versenyben nehéz felvenni a harcot a marketing és a márkaismertség terén. Másrészt a gazdasági változások, például az infláció és az üzemanyagárak ingadozása folyamatos alkalmazkodást igényel. A flotta karbantartása és folyamatos megújítása is jelentős költséget ró a cégekre. Emellett a szabályozási környezet, a biztosítások és az adózási kérdések további kihívást jelentenek. Mindezek mellett az ügyfelek elvárásai is folyamatosan nőnek, így a versenyképesség megőrzéséhez innovációra és ügyfélközpontú hozzáállásra van szükség.
A magyar szolgáltatóktól való autóbérlés előnyei közé tartozik a rugalmas árképzés, a személyesebb ügyfélkezelés és a helyi viszonyokhoz való jobb alkalmazkodás. Az ügyfelek gyakran gyorsabb ügyintézésre, közvetlen kommunikációra és emberközpontúbb kiszolgálásra számíthatnak. További pozitívum, hogy a hazai cégek támogatása közvetetten hozzájárul a nemzeti gazdaság erősítéséhez és a munkahelyteremtéshez. Sok esetben a magyar bérlők számára kedvezőbb feltételeket kínálnak, amelyek jobban igazodnak a helyi pénztárcákhoz. A magyar szolgáltató választása tehát egyszerre jelent kényelmes, gazdaságos és felelősségteljes döntést az autóbérlés során.