A Pingvin visszavág

Pingvin 2.0
Jó erőben 2013-ban is

Google algoritmus változás

2012 áprilisában a Google új, "harcias" algoritmusának, a Pingvin első változatának színre lépésekor számos, addig jól teljesítő honlap áldozatul esett.
A kereső számos közleményben tudatta, hogy nagyobb figyelmet fog fordítani - egyebek között - a honlapok megbízhatóságára, a relevanciára, röviden mindarra, amit a webmesterek számára már amúgy is folyamatosan közzétesz.
Tudatta, hogy vissza akarja szorítani a túlzásba vitt, iparszerű módon űzött "linkcserét", a láblécek zsúfoltságát.

2013-ban május vége hozta meg újra a Pingvin harcias kedvét és láthatóan jó erőben is van, tucatszám szórta hátra az amúgy "szabályosnak látszó" honlapokat.
Persze megint voltak győztesek is.

Ügyfél és keresőoptimalizáló között persze megint kipattanhatnak konfliktusok

Ez érthető, hiszen az ügyfél fizet azért, hogy a honlapja rendben legyen, elérhető közelségbe álljon a látogatók, a potenciális vásárlók előtt a keresőtáblán, s nyilvánvaló veszteség éri, ha hirtelen, mondjuk a nyolcadik helyről a nyolcvanadikon landol az évek óta jól futó honlap.

Jómagam ugyanazt figyeltem meg, amit Google Pingvin 2.0 c., keresőoptimalizálással foglalkozó írásában Balla D. Károly is: az általam folyamatosan, lépésről-lépésre épített kapcsolatok nyomán a hosszabb ideje kezelt honlapok vagy előbbre léptek vagy megőrizték helyezésüket. Viszont az "átvett", korábban linkekkel mások által jól megrakott honlapok közül nem egy visszaesett.

A lehetséges konfliktusok forrása éppen ez: a Pingvin nem csak a mostani munkát értékeli, a friss, releváns linkeket, a gondos kiajánlásokat a közösségi tér hálózataiba, hanem a múlt szürke megoldásait, a még kigyomlálatlan "kamu-linkeket", amelyek a mindegy, hogy honnan, csak link legyen elv alapján kerültek a honlap vérkeringésébe.

A több százas nagyságrendű korábbi linkcserékért, a korábbi kezeletlen vírusfertőzések miatti "rossz hírnévért", a "rossz társaságba keveredésért", a honlaptulajdonos kilétének fel nem tüntetéséért (vagyis a bizalomhoz szükséges adatok közzétételének az elmulasztásáért) a szürke megoldásokkal egykor elért hirtelen emelkedésekért egyszer igenis, meg kell fizetni!

És egészen bizonyos, hogy a Pingvin továbbra is visszajön és újra visszavág!

*****

Kapcsolódó írások: