A reklámszakma tükörbe nézett

[caption id="attachment_5523" align="alignright" width="150"]Előadó előadást tart a reklámról Vajon ő-zik vagy nem ez az előadó?[/caption]

Előadást tartani ő-zés nélkül is lehet

Fontos mozzanatnak tartom, hogy az Inspiráció 2009 fedőnevű egri reklámkonferencia élő internet-adásba került, így boldog és boldogtalan is nézhette-hallhatta a szekciókban zajló munkát, ráadásul a megszokott környezetében, utazási költség nélkül.
Ez a tény annyira fontos mozzanat - mármint az internetes nyitottság -, hogy jómagamat azonnal a boldog csoportba soroltam (szembe a boldogtalanokkal), s lám, máris felhőtlenül fikázhatom a szógyötrőket, akik újra divatba hozták az ő-zést, vagyis minden harmadik, legfeljebb ötödik szó után mondtak egy ö-t, és ezek az ő-zős előadók sajna nem voltak kevesen.

A váltakozó színvonalú előadások hallgatása közepette olyan információkhoz is hozzájutottam, amelyekre nem számítottam és a meglepetés erejével hatottak. Megtudtam például, hogy a kórboncnokok szerint a TESCO-hullát nem kell hűteni, vagy más megközelítésben, a hűtés nélkül is elálló hulla TESCO termékeket fogyasztott.
Lám, a multik, a tartósítószerek felelőtlen márkasztárjai, most jól megkapták a reklámszakmától a magukét. Azok a multik, akiből a reklámszakma zömmel él.

De tegyük félre a hulla jó tréfát.

A fogyasztó, mint digitális analfabéta illetve digitális user

Számomra az a megállapítás volt fontos, amelynek tartalma szerint a piaci szegmentáció egyik alappillére lett az az ismeret, hogy a potenciális fogyasztó merre áll a digitális világ tábláján, vagyis digitális analfabéta-e vagy sem!

Mert ez a tulajdonságunk valóban meghatározza elérhetőségünket, behatárolja fogyasztói igényeinket, meghatározza  fizetőképességünket, a jövőnket és így tovább...

Most már csak arra volna szükség, hogy a reklámszakma ne csak tükörbe nézzen a válság kapcsán, hanem hallgassa is vissza az előadásait - ö, és kérje, ö, szakemberek, ö, támogató segítségét!

Frissítés 2017 júniusában:

Egyébként Európa és Magyarország is nagyon jól halad a digitalizáció útján. Már tíz évvel ezelőtt is több ember nézte-hallgatta esténként az internetet, mint a televíziós csatornákat. Most az Unió területén megszűnik a roaming díj, vagyis az internet szabaddá lesz az uniós polgárok számára, szinte akár hol is tartózkodjanak a kontinensen.

Címkék: marketing, reklám