A pécsi lakatfal és a virtuális tér

Pécsi lakatfal (lakat fal) - rádióriport készül
Pécsi lakatfal - rádióriport

Falaztunk a rádiónak - mármint lakatfalaztunk

Ma reggel Kis Tünde, a Magyar Rádió regionális adásának szerkesztője találkozót kért Weinreich László reklámszakembertől (a képen ő látható a riporterrel) és tőlem, mondván, beszélgessünk kicsit a pécsi Janus Pannonius utcában, a lakatfal előtt.
Így is történt.
E bejegyzésben persze nem az ott elhangzottakat ismétlem meg.

Amiről szó volt, az a pécsi lakatfal, abból az alkalomból, hogy augusztust a nevezetes szerelem-hely (negatív megközelítésben a rozsda-halom) hónapjává nyílvánítottam, s a Lakatposta-mester W. Laci csatlakozott is hozzám.
(Nála valóságos lakatok felkattintását lehet kérni, jómagam a joljarok.hu blogomban virtuális kattintásra nyújtok lehetőséget.)
A lakatfal - akár akarjuk, akár nem akarjuk ezt - Pécs egyik nevezetességévé nőtte ki magát, ahová még Európa uralkodó családjai is kattintanak lakatot.

Tehát bárki azt gondolhatná, hogy 2010-ben, amikor Pécs Európa Kulturális Fővárosa, akkor a Janus Pannonius utca két hagyományos lakatfala méltó környezetben fogadja az előzetesen egymilliósra saccolt vendégsereget. Most nem állnék meg a kissé tupírozottnak tűnő saccnál, amit - mármint a nem teljesülését - majd nyilván jól megmagyaráznak az illetékesek, hanem mutatom a valóságot:

A lakatfal fala.webp

A lakatfal környezete. Tábla sehol.

Ám én nem is erről akarnék beszélni, hanem arról az online marketing lehetőségről, amely a lakatfalban potenciálisan benne van.

Online marketing és lakatfal

Azt szoktuk mondani Brent Marhall nyomán: Az internetes marketing beszélgetés, dialógus, a reklám viszont természeténél fogva monológ.”
Tapasztalatom szerint a blogban felkínált "lakatfalas téma" számos kérdést indukált attól kezdve, hogy mikor tették fel és miért az első lakatot egészen odáig, hogy pontosan hol található.
Lakat ügyben linkek sokasága keletkezett, amelyeken bebarangolhatjuk a fél világot. Megtudhatjuk például, hogy Firenzében 50 € büntetés dukál a lakatolóknak, hogy Magyarországon már "Tirpák lakatfal" is funkcionál és így tovább.

A virtuális lakatolás teljesen zöld, mondhatnám bio-marketing eljárás, amely után nem keletkezik szemét, nem lepi rozsda a járdát, s a ménkő súly sem rogyasztja az érintett falakat. Ám mindeközben interakció történik egy város témakörében, olyan kérdésben, mint a szerelem, amely elvileg mindenkit érint, még a zord városatyákat és városanyákat is. Vagyis az össznépi érdeklődés, különösen a fiatalok körében: garantált.
Tehát nem egyirányú reklámról, monológról, hanem párbeszédről, interakcióról beszélünk, egyenrangú felek között. (Az interneten születő, új típusú demokrácia iskolája!)

Most, amikor útjára indítottam a Lakatfal hónapját, kiegészítő programokat is ajánlottam

A pécsi szerelmi sóhajok védnökeként ajánlom hét nyelven elolvasásra a szerelmi sóhaj írott, és magyar nyelven a gyönyörűen, hozzáértéssel felmondott hangzó változatát.
Az online marketing szempontjából ez az igazi csemege, hiszen itt számos blogger adta önzetlenül a munkáját, a tudását a még nem befejezett internacionális műhöz - és ez az igazi közösségépítő erő. Márpedig a modern online marketing éppen erről szól: a brand köré épített közösségekről. Tehát nem formákról, nem puszta kattintásokról, büszke számokról - hanem KÖZÖSSÉGEKRŐL.

A lakatfalas hónaphoz Kmetty János Nő csészével c. alkotását is ajánlom megtekintésre (Pécs, Janus Pannonius Múzeum), személyes történettel, mert ahogy én tudom, a személyes történetek is hatékonyak.
Vagyis azt gondolom, hogy egy olyan egyszerű dolog köré is, mint a lakatfal, teljes értékű kulturális városmarketinget lehetne építeni, s ebből a magam egyszerű, civil módján - hangsúlyozom: önzetlen, kitűnően felkészült bloggerek segítségével - valamekkora részt meg is tudtam valósítani.

Mondhatná valaki, és fogja is a számos kákán csomót kereső: és a Világörökség? A többi múzeum?
Jelezném, a város csak az EKF reklámjára két milliárddal rendelkezik. Jómagam valamivel kevesebből, nulla forintból gazdálkodom.

PS.
Ami a reális teret illeti: úgy hallom, a pécsi görög kisebbség rendbe hozza a lakatfalat és környékét, sőt tájékoztató tábla is kerül majd az “objektum” mellé.
Ha így lesz, jó lesz nekünk!
A reális tér megfogalmazás persze nem azt jelenti, hogy a virtuális tér irreális volna vagy “megfoghatatlan”, estleg értéktelen: a virtuális tér, vagy pontosabban a konkrét tér a virtuális térben létező, ráruházott funkciókat láthat el, ugyanúgy “működhet”, mint a reális tér, csak kicsit másként érvényesek rá a “szabályok”, másként görbül körülötte a tér-idő.

A virtuális térben akkor is jelen lehetünk, ha fizikai értelemben nem vagyunk ott. Cselekedhetünk is – pl. virtuális lakatot kattintunk – és ez a tevékenység ugyanúgy kifejez valamit, ugyanúgy emóciókat kelt, mintha a reális térben ment volna végbe a cselekvés.
A virtuális tér nem csupán “pótléka” lehet a reális térnek pl. messzi helyszínen másképpen nem lehetnénk ott, hanem a rendelkezésünkre álló tereket tágítja a végtelenig! Vagyis csupán az elménk szab határt a virtuális tér kihasználásának!

A virtuális tér számos funkcióval ruházható fel. Kulturális tér, eladói tér, a játék, a kommunikáció, a politikai-közéleti demokrácia színtere is lehet. De mindez már nagyon is túlmutat a lakatfalat körbeölelő terecske dimenzióin.

***

A téma linkjei: