Általános szabályként szoktuk megfogalmazni, hogy egy cég a kommunikációja során, így a cégblog használata alkalmával is tartózkodjék a politikai állásfoglalásoktól, a pártokkal, mozgalmakkal kapcsolatosan pedig az egyenlő távolság, még bölcsebb hozzáállással pedig az egyenlő közelség elvét vallja. Ez a fajta szabály nem érdek nélkül való, hanem azt célozza, hogy a potenciális ügyfelek teljessége fogadja el a vállalkozásunkat és ne taszítsuk el az árunk, a szolgáltatásunk iránt érdeklődőkből senkit se politikai alapon, ne csökkentsük mesterségesen a saját piacainkat.
Köszöntelek Titeket Kedves Firkász Barátaim firkászoknak szóló bejegyzésemből! A sajtótájékoztatónk rövid lesz, pontosan egy szivarnyi időt fog tartani. A gerillamarketing egyik alapelemének tekintjük a gyorsaságot. Egyfelől azt jelenti ez, hogy gyorsan reagálunk az eseményekre, a helyzetekre, másfelől pedig alapszabály: az éberségünk és a gyorsaságunk megőrzése érdekében nem terpeszkedhetünk el, mint a jóllakott imperialisták :-)
Megmondom a tutit
Most, amikor be fogom jelenteni, hogy a Gerillamarketing (by Bognár Stúdió) oldalt nyitott a Facebookon is, továbbá bejelentem, hogy az úri fiúknak kitalált Golden Blogra is beneveztük a Blog hu-n tárolt Gerillamarketing blogot, akkor el tudom képzelni egyesek részéről a meghökkenést: ez nem valamiféle megalkuvás, eltunyulás jele-e? Nem az! A gerillának mindenütt ott kell lennie, hogy sehol se lehessen tőlünk nyugtuk! Beszólunk, megmutatjuk magunkat, aztán uccu. És akkor nézzük, hogyan is fest a dolog:
1.) Egyfelől örömmel tudatom, hogy most, 2022 nyarán is él a fentebb említett blog. 2.) Kevesebb örömmel tudatom, hogy még mindig szükség van rám! 3.) Egyre kevesebb a firkász, azok jelentős része is egy kormánypárti tömbben szakosodik a nem-firkászságra. 4.) Újabb szomorú hír: öregszem, már nem mindenhová lököm oda a kritikámat. Ez a legszomorúbb.
A blogok, így a szakmai blogok is egyre gyakrabban nyúlnak a videó látványos, a mozgást érzékletessé tevő eszközéhez. (Számos példát hozhatnék, azonnal eszembe is jut a Bélyegző Express blog, ahol teszem azt a Trodat bélyegzők teherbírását és sokfunkciós felhasználását mutatták be igen szellemes videók alkalmazásával.) Persze a hírblogok, a komplex blogok esetében is így van ez. Vagyis immár nem csak fogyasztói, hanem alkotói, alkalmazói is vagyunk a videónak. Éppen ezért bizonyára hasznos lehet minden tapasztalat, amit egymásnak átadunk.
Éppen tegnap forgattam egy szösszenetnyi filmecskét, első gesztusból, kézből, röpke illusztrációnak egy pécsi tüntetésről, ahol az utcazenészek tiltakoztak a belvárosból történő kiszorításuk ellen.
A tömeg arca
A tömegnek a tömeg mivoltát egy egyszerű nagytotállal is lehet érzékeltetni, ez megmutatja a tömeg felszínét, színességét vagy szürkeségét, mozdulatlanságát vagy mozgékonyságát, szelídségét vagy fenyegető mivoltát és így tovább. Ám a távoli kép keveset mond az egyes emberről, a tömeget alkotó, a tömeglésben érdekelt emberről, a tömeget létrehozó tipikus egyénről. Éppen ezért arcot vagy arcokat mutatunk be, amelyek jellemezni fogják a tömeg teljességét is.
A rendszerváltást közvetlenül követő években láthattuk ennek a technikának a magas fokú megvalósítását, amikor is az MSZMP tömeggyűléseit csupa idős, lepusztult emberi arccal jellemezték. Ellenpéldaként a FIDESZ ellenzéki időszakaiból hozhatunk példákat, amikor is Orbán Viktor beszédei alatt csillogó szemű, ragyogó fiatalságú embereket mutattak, mint a tipikus egyént, akin tükröződik a szónok lelkesítő beszédének hatása.
Hazugság és igazmondás képpel
Ezzel a technikával nem lehet addig bajunk, amíg igaz módon tükrözi és jellemzi a kiemelt arc a tömeget. Baj akkor keletkezik, ha a kiemelt arc nem fedi a tömeget alkotó alaptípus vagy típusok lényegét. Akkor bizony tudatos képi hazugsággal állunk szemben.
Visszatérve a tegnapi felvételemhez. A képsor szép, fiatal lány arcáról indul, vagyis kihangsúlyoztam a (viszonylag kicsiny) tömeg szimpatikus voltát, fiatalságát, szeplőtelenségét, ártatlanságát - vagyis céljai tisztaságát. Remélem, igaznak méri Ön is, amit a videó nyelvén a demonstrációról elmondtam!
https://www.youtube.com/watch?v=380knB_YD0Y
A vágás
A konkrét esetben még a vágáshoz kapcsolódó képsor is jellemzi a tömeget.
Az első jelenet befejező momentuma: egy kerékpáros balról jobbra haladva, a demonstrálók háta mögött, legurul a pécsi Széchenyi téren. Maga a vágás átúsztató sávja szinte párhuzamosan követi ezt a mozgást, így technikai értelemben szerves egységet alkotnak, vagyis a vágás nem egy brutális, idegen testként rombolja szét a leheletnyi filmecskét.
Hogy miért mondom azt, hogy a kerékpáros is jellemzi a tömeget?
Néhány nappal ezelőtt komoly felzúdulást keltett a blogoszférában Tóth Gy. László politológusnak, a hatalom szócsöveként számon tartott Magyar Nemzetben megjelent szösszenete, amelyben a kerékpárosokról így ír:
A kerékpárosok a modern kor hőseinek hiszik magukat, pedig csak egy rosszul szervezett társadalom bomlástermékei ők... Persze a balliberális, szabadosság-központú médiamanipulátorok által megdolgozott közvélemény abszolút kerékpárpárti, hiszen ez is egy alternatív mozgalom, a szervezett világvárosi közlekedéshez képest más.
A konzervatív, rendpárti hatalom szempontjából a bringás meg az utcazenész hasonló fazon. Mondhatnám egyívásúak. Bomlástermékek. Összetartozók.
Végül a videózásról szóló, politikától mentes írásomat, a videózó embertársaim érdekében milyen más jó tanáccsal is fejezhetném be: kamerás ember ne menjen biciklis utcazenésznek :-)
Mottó: "Ha a WC dugul el, akkor végre elővehetjük kedvenc harci eszközünket, a pumpát!" Nagyjából négy éve találkoztam a mottóban mutatott sorral, egy, a duguláselhárítás témakörében futó honlapon, s most eszembe jutott, látva, hogy bizony ezt az iparágat is elérte a neten a kép bősége, a videó-sorozatok megjelenése. Ahogy a WC-pumpát felváltják a víz-, gázszerelés, duguláselhárítás terén az okos gépek, ugyanígy a korszerűség előlép a honlapokra is. Vagyis a kor nyelvén, videón kapjuk a hasznos tanácsokat.
Fotó és keresőoptimalizálás
A képbőségnek persze következményei vannak a mi kedvenc harci eszközünkre, a SEO-ra, a keresőoptimalizálásra nézve is! A képekről általában azt mondjuk, hogy a tűéles, kontrasztos megjelenítéshez jpg kell, a kevésbé kontrasztoshoz pedig a png is jó. De bármelyik legyen is, akkor járunk el helyesen, ha a kép neve magán viseli a tükrözött tartalmat, miként a kitöltött alt="" (alternatív szöveg) és title="" (cím) is pontos magyarázatot ad arra, hogy mit is ábrázol a kép. Ugyanis a keresők nem látják magát a képet, s így az általunk megadott szövegekből tájékozódnak annak tartalmáról! A pumpás példa kép így a WC-pumpa.jpg nevet viseli, a kitöltött alt-ja is ez, és még a title is ezt a megnevezést adja némi minősítéssel. Sőt, képaláírást is tettem, benne a kép lényegével: Kitöltött alt="WC-pumpa".
Tehát egy-egy kép akkor lesz hatásos eszköz a keresőoptimalizálásban, ha ennyi mindenre figyelünk. Plusz hozadéka lehet a gondosságnak, hogy a Google keresőben a képtalálatok között viszontlátni a képet csakis így lesz rá esély és komoly reményünk.
Video és SEO
A videók bemutatására vagy saját lejátszó, vagy a mára sokkal elterjedtebb és praktikusabb YouTube beágyazás szolgál. Az utóbbi megoldás előnye, hogy nem a saját tárhelyet terheljük egy-egy termetesebb videó állományával és a beágyazás is könnyű , néhány kattintással megoldható. Egyszer megkérdezte tőlem valaki, hogy milyen hosszú legyen egy egyszerű információt közzétevő videó. Azt válaszoltam, hogy a kérdés helytelen, mert így volna jobb megfogalmaznia: milyen rövid legyen az a videó!
Bár jó volna, ha honlapunk, blogunk előrehaladását segítené az azon videózással eltöltött idő, de tudnunk kell, hogy a látogatót a gyors habzsolás jellemzi az interneten. Ha üresjáratba ütközik egy videón, máris megy tovább!
Adott a cégünk weboldala. Kiváló SEO után elértük, hogy a releváns keresésekre a találati listák élén szereplünk. De mi van akkor, ha tevékenységi körünk olyan jellegű, hogy leendő ügyfeleink vagy látogatóink puszta felindulásból nem keresnek minket? Szuper lenne elérni, hogy az emberek csupán szórakozásból, játékból is a mi hírnevünket építsék és weboldalunkra mutató linkeket küldözgessenek barátaiknak (WOM). Üdvözlök mindenkit. Mondovics Mihály vagyok, webdesignnal és újabban facebook alkalmazásfejlesztéssel foglalkozom.
Nem szeretnék beleugrani az SMO bugyraiba, aki ezen a blogon szemezget, az tisztában van azzal, hogy a közösségi médiában is jelen kell lennie ma már a kis- és középvállalatoknak. Rengeteg potenciális ügyfél tölt el órákat hasonló jellegű portálokon. 3,3 millió magyar felhasználó átlagosan 2 órát tölt el a facebookon (lakosság 33%-a, internet előfizetéssel rendelkezők 71%-a). Ha elérjük, hogy ezen idő alatt minél többször a mi cégünk linkjébe botoljon az elég nagy siker lehet. Azt is látjuk, hogy a felhasználók előszeretettel osztanak meg/küldenek tovább mindenféle linket, ami picit is szórakoztató vagy hasznos. Terjednek a napi Kiss Ádám idézetek épp úgy, mint az aktuális horoszkóp jóslatok. Jelen írásomban a facebook alkalmazásokban rejlő marketing lehetőségeket szeretném bemutatni, hiszen az SMO nem csak abból áll, hogy hirdetünk a facebookon is, spam eseményeket hozunk létre és így megyünk az emberek idegeire, valamint létrehozzuk cégünk oldalát és azt gondozzuk. Lehetőségünk van immár teljesen saját tartalmak elhelyezésére is iframe oldalak személyében. Valamint a nyitott API-k segítségével elérhetjük a platform közösségi részeit is, önálló alkalmazásokat készítve ezzel.
Budapest, Lánchíd. Összeköt két partot, mint a linkek a SEO-ban két webegységet
SEO, keresőoptimalizálás, Budapest
Ön az Első Magyar SEO Verseny győztesének bejegyzését olvassa. A verseny megnyerése után számos külföldi és hazai városból érkezett számomra megrendelés. Így Budapest cégei közül is még ma is többnek gondozom SEO, keresőoptimalizálás területén a honlapját, blogját, webshopját.
De ideje, hogy válaszoljak a kérdésre: kell-e nekünk Budapest? Amúgy persze kell, mármint a SEO, a keresőoptimalizálás vidékén túl is, már hogyne kéne ez a szép, kétmilliósra hízott város! Ám a keresések során a budapestiek nagyon is hozzászoktak ahhoz, hogyha az interneten bármit is keresnek - autógumit, duguláselhárítót, fogorvost, passzívház ablakot, kertépítőt, reklámügynökséget, SEO tanácsadót - a kereső bizonyosan budapesti céget fog kidobni. Vagyis nem kell Budapest. Mármint nem kell beütni a keresőbe a város nevét!
Vagy eddig legalábbis nem nagyon kellett. De olykor mégis kell!
A városmarketing speciális megjelenése
Internetes kereséskor különbséget kell tenni Budapest és a vonzáskörzet árai, vagy az elérés időmennyisége között. Éppen ezért találkozhatunk pl. a duguláselhárítás iparágában a Budapest és a Pest megye almenükkel. Ugyanis más ajánlatot fogunk kapni! Miért? Mert a távolabbi pontra több időt visz el a kiszállás, a körgyűrűt, mint elátkozott közlekedési tényezőt is figyelembe kell venni. És olykor a kiszállási díj is megjelenik az agglomerációban.
Ám online marketing munka során ilyen akadály nem létezik.
Olykor már nem feltétlenül budapesti lesz az első néhány találat a Googleban, mert vidéken is érteni kezdtek a SEO-hoz, vagy mert a termék, a szolgáltatás olyan specifikummal bír. A budai villákhoz ritkán igényelnek mondjuk mezőgazdasági gépalkatrészt, nem csoda hát, ha vidéki cégeket találunk az első helyeken. A Zsolnay porcelán cserepek pótlása ügyében pedig biztosan pécsi honlap fog bejelentkezni, ha ezt keresné a feje fölé a módos ügyfél.
Témánkat folytatva megállapíthatjuk, lehet olyan megkülönböztetési igény, hogy valamilyen szolgáltatást csak és kizárólag a fővárosban végez valamely vállalkozás, máshol nem. Ilyenre pl. a virágküldés szektorában lelhetünk példát. És gondoljunk csak bele: mekkora távolságra érdemes a székesfővárosból pizzát szállítani? Vagy Érdről kétgombócos fagyit Debrecenbe.
A helyi keresés megjelenése a SEO átformálását hozta
A vidéki városok lakói viszont korábban kénytelenek voltak a saját városuk nevét is beütni, ha nem akarták a fővárosi és a többi város vállalkozásait látni tucatszám a találatok között. A helyi keresés ma már másmilyen, a számítógépek, az okostelefonok pontosan tudják, hogy hol vannak. És ebből következően a közeli helyeket - a vállalkozásokat, a programokat, az üzleteket, az éttermeket, a mozikat mutatják meg a kérdezőnek. Ám természetesen ha más város a célpontunk, például utazáskor egy távolabbi városban keresünk hotelt, akkor a másik város nevét be kell ütnünk a keresőbe. E két utóbbi esetre gondolva is a SEO során a városok nevével tudnunk kell jól gazdálkodni! A helyi találatok iszonyú mennyiségű keresést generálnak, aligha szabad lebecsülnünk a jelentőségüket.
Budapest sokféleképpen
A Google nem feltétlenül a magyar nyelv kiváló tudója, így akiknek fontos, hogy a Budapesten és a Budapest szó is előkelő helyen szerepeljen, cselezni kényszerülnek. Több honlapon láthatjuk, hogy nyelvtanilag teljesen indokolatlanul a Budapesten szót elválasztással írják, így: Budapest-en! Így a Budapesten szó tövét, a Budapestet is érteni fogja a Google. Nem szép megoldás, de egyeseknek hasznos - mutathatnék is rá példát (még ha jómagam nem is használom ezt a megoldást).
SEO találategyeztetés
A helyi találatok megjelenítésével tovább bonyolódik (vagy inkább egyszerűsödik?) a helyzet. Igaz, a Google Helyek, újabb nevén a Vállalkozás profil szolgáltatás találatai között csak az abban regisztrált vállalkozások jelennek meg. Általában a kereső annak a városnak, körzetnek a találatait jeleníti meg kiemelten, ahol a böngésző gép és a kereső ember jelen van. Vagyis más találatot lát valaki Pécsett, Debrecenben, mint Budapesten. Persze, ezen is segíthetünk, hogy egyforma találatok alapján értelmezhessük egy cég SEO tevékenységének eredményességét vagy eredménytelenségét. Még ha az értékelő csapat más-más városban is szemléli a Google találati tábláit. A kereső virtuálisan átállítható, a világ bármely pontjáról szemlélhetjük annak a bármely pontnak a helyi találatait.
És ennek a momentumnak van egy komoly következménye. Nem feltétlenül kell SEO szolgáltatónak és megrendelőnek egy városban vagy egy országban lennie. Tehát a megrendelő szempontjából közömbös, hogy én honnan dolgozom. Az online kapcsolattartás már hétköznapi jelenség - tehát nem a fizikai közelség, hanem az eredményesség a lényeg! Ez áll a középpontban, ezért is választják a Bognár Stúdiót SEO munkához Budapest cégei is.
A Reklámhét programjaként került sorra – immár a bő hagyományoknak megfelelően – a kávé melletti szabad beszélgetés lehetősége. A Reklámhetet Pécsett szervező Weinreich László (Netmester) meghívására ezúttal is “terítékre kerültem”, azaz egy jó kávé mellett vártam Lacival a vendégeket és az online marketingre vonatkozó kérdéseiket. Nagyon csinos lány és okos fiú telepedett mellénk a belvárosi Freskó Café asztalkájához, ahol hamarosan kiderült, hogy beszélgetésünk valóban beszélgetés lesz, vagyis többirányú folyamat, s mintegy beteljesítjük az igazoltan hiányzó Héder Sanyi (az Internet Akadémia harmadik alapítója) hitvallását: nem észt osztunk, hanem egyenlő partnerekként észt mozgatunk.
Nem titkoltam, a Facebookra kicsit úgy tekintettem eddig, mint blog-gyilkosra, azaz olyan felületre, amely felszínességével elcsábítja a bloggereket és olvasóikat a világ mélyebb rétegeiről is valló blogtól (vagyis egy más funkciót betöltő eszköztől). A Facebook "blogpótló" jegyzetei mind formálhatóságukat, mind elérhetőségüket (SEO-zhatóságukat, keresőoptimalizálhatóságukat) tekintve messze elmaradnak a blogbejegyzések lehetőségeitől. Ám az interneten eltöltött véges időből a látogatók egyre nagyobb hányada egyre több időt tölt a Facebookon. Egy helyütt úgy fogalmaztam: ha blogger akarok maradni, akkor fészbukkerré kell lennem...
Őszintén szólva meglepett, amikor az Internorm honlapján találkoztam a fogalommal: elragadtatott ügyfél program. - Abetyárját neki -, szisszentem föl, milyen cég lehet az, amelyiknek nem elegendő, ha az ügyfelei simán, egyszerűen elégedettek, hanem bizony elragadtatottnak is kell lenniök?! Gondolhatjuk, teszem hozzá rosszindulatúan, nyilván nem magyar cégről van szó, hogyan is lehetne szó hazánkfiairól, ezen a piacon!
Na, de egyezzünk ki abban, hogy az Internorm ablakok forgalmazói mégiscsak magyarok, mégha a termékek - ajtók, ablakok - eredetileg multinacionálisnak is mondhatóak.
Mindig megtiszteltetés számomra, ha egyetemi előadás megtartására kérnek, mint most Szabó János is tette. Némi nagyképűséggel azt mondhatnám, hogy a marketing tanszéken már némi otthonosságot szereztem, de ez a mostani más volt: a Polláckra, vagyis a PTE műszaki karára szólt a meghívásom. Így aztán hiába a jól kitalált gondolatmenet, a leporolt és frissített slide, a gatya felkötésének kétszer is neki kellett állnom! A hallgatók első évüket gyötrik az egyetemen - gondolom, így mondanák ők, én viszont irigykedve néztem ezt az aulát is és az előadótermet is, hiszen helyek, sarkok hívogattak, és számítógép monitorok villogtak mindenütt.